A szeptemberben történt Panoráma utcai lakástűz után, most a Pacsirta utcában égett le egy ház tetőszerkezete vasárnap reggel.
A tűzoltásban a solymári és a pilisszentiváni önkéntes tűzoltók is részt vettek.
A szentiváni tűzoltók honlapján ez olvasható:
Vasárnap reggel 8 óra 28 perckor ékezett a jelzés a Fővárosi Tűzoltóparancsnokságtól, miszerint Solymáron a Pacsirta utca 17. szám alatti családi ház ég.
9 tűzoltónk kezdte meg a vonulást perceken belül és 8 óra 40 perckor már a helyszínen voltunk. Az I. került 1-es fecskendője éppen sugarat szerelt a lángoló épülethez, Mi a III. kerület 1-es fecskendőjével és Alapfokú szerével érkeztünk egyszerre a helyszínre. Utánunk a Solymári és a Közép-Budai önkéntesek érkeztek. A rajok a gyors szerelést követően 3 C sugárral kezdték meg a kb. 100 négyzetméteres családi ház kb. 50 négyzetméteren égő tetőszerkezetének oltását. A helyszínre érkező Csoport 2-es az irányítást nem vette át, a beavatkozást szakszerűnek találta. A fővárosból még a Kamera érkezett a helyszínre. A szerelést követően rajunk a táplálás kiépítését kapta feladatul, hogy a vízutánpótlás biztosított legyen. Nem volt egyszerű dolgunk, hiszen 5 környékbeli tűzcsapból mindössze kettő volt üzemképes. Rajunk egyik fele még a tápláláson dolgozott, míg másik fele új feladatot kapott az épületen belül. A tető megbontása volt a feladat, hogy az épületből is hozzáférhető legyen a beizzott szigetelés. Személyi sérülés nem történt, a rajok visszaszerelés, tartályfeltöltés és adat-felvételezés után 10 óra 30 perckor bevonultak állomáshelyükre.
Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.