Szerző, előadó, lemezkiadó. Két évtizede áll színpadon, koncertjeivel járja az országot, s a határokon túli magyaroknak is visszavárt vendége. Stílusteremtő ember, akinek dalaiban, verseiben érződik a hagyományok, az értékek tisztelete. Borpatikát nyitott, hogy zenével, irodalommal gazdagítva művészi igényű környezetben találkozhasson a szellemi élet és a hazai borkultúra legjava.  Életét, gondolkodását átszövik a jelképek, amikből – meglepő talán, de még a kertjébe is jutott. Kerekhegy olyan napsütötte, lombfodrozta, madárfüttyözte hely, akár a mesebeli Négyszögletű Kerek Erdőben is lehetne. De ez Solymáron van. Ennek a kerek Kerekhegynek is tán a legszebb fekvésű oldalán fekszik Ákos kertje. Szélesen nyújtózik a verőfényben, meredeken lefut az Ördögárokig, belevész a szemközti domboldal, a Pilisi Parkerdő sűrű zöldjébe. Messzire hord innen a tekintet, nem látható határ a kert és a természetvédelmi terület között. Kovács Ákos feleségével, Krisztinával és három gyermekükkel él itt. Amíg körbesétáljuk a friss terméskő házat, a tágas teraszokat, s megcsodálom a mélyből fölkapaszkodó falépcső tetején kibomló panorámát, a házigazda a kezdetekről mesél.

– Az egész solymári kaland úgy indult, hogy volt a rokonságban egy telek, amit el is akartak adni, meg sajnáltak is idegen kézre juttatni, és hallván, hogy mi Pest környékén keresünk alkalmatos helyet, gyakorlatilag rábeszéltek. Megvettük és igyekeztünk jól érezni magunkat, ha kijöttünk, csak egy baj volt: mindig rettentően fáztunk. A városban is északra néző lakásban laktunk, s itt is hideg volt az északi lejtő. Amikor az egyik helybéli barátomnál fölfedeztem, hogy micsoda különbséget jelent a déli fekvés, mennyivel barátságosabb, melegebb, rögtön eldőlt, hogy új telket veszünk a „boldogabbik” oldalon. Így bukkantunk erre a mostanira. Akkoriban három különálló nadrágszíjparcella volt, nyeles telekkel, szolgalmi úttal, egyéb bonyodalmakkal. Végül is sikerült mindhármat megvenni és egybekapcsolni. Ennek nyolc éve.

Kövek és szobrok

• Mennyit változtattak az eredeti állapotokon?

– Teraszokat alakítottunk ki, labdafogó és „gyerekfogó” tiszafasövénnyel, hogy le ne guruljanak. Marci fiam ugyanis nagy focista. A támfal másik oldalán kis sziklakert növekszik, levendulaültetvénnyel. Az utcafront felőli fenyők nem holmi északi rajongás megtestesítői, hanem az első évek karácsonyainak egyre nyúlánkabb emlékei. Saját telepítésű a gyertyánalagút is a meredek kocsibeálló fölött, amit remélem idővel szépen beborít majd. A házi stúdió teraszát övező formás babérmeggy sövényt is mi ültettük. Annyi nagyszerű termő gyümölcsfát és olyan csodás erdei környezetet örököltünk, hogy igazán nagy átalakítást nem is akartunk. Idővel persze szeretnénk automata öntözőrendszert, hogy a pázsitunk ne visszanyírt gyomnövényekből álljon. De egyelőre ez is megfelel, a focizáshoz jó kemény talajt ad.

• A ház mintha a hegyoldalból nőne ki a maga természetes köveivel.

– Ennek is története van. Valahányszor kinn jártunk a hideg telken, hazafelé mindig úgy kanyarodtunk, hogy megnézhessünk egy gyönyörű házat. Már biztos a lakóknak is föltűnt az a „gyanús alak”, aki folyton ott bámészkodik. Egyszer aztán megláttam az udvaron egy férfit, akiben Ragályi Elemér operatőrre ismertem, az övé volt a ház. Engem is beajánlott Janáky István építészhez, aki rendkívül igényes ember, „próbaházasságot köt” a megrendelőivel. Két évbe telt az alapos tervezés, hiszen pontosan meg akarta ismerni, milyen szellemi, tárgyi környezetben él az a család, akinek a leendő otthonát tervezi. Évekig tartott az építkezés is, de valóban a mi igényeink, ízlésünk szerint készült el a ház.

• Karakteres az építőanyag és egyediek a burkolat-rejtette domborművek.

– Az anyag budakalászi travertin mészkő. Minden épületfronton van egy-egy téka, Szpisják Pál szobrászművész alkotásai kaptak helyet bennük. Szervesen épülnek a házhoz: ezt a követ porította, s a domborműveket abból öntötte. A kapu felőli homlokzaton a szárnyas angyalok által megtámasztott magyar címer fogadja a belépőt. A keleti oldalon a gyerekszobákat a Szűzanya őrzi, a déli fronton Magyarország „dele”, a nagy térkép látható. Mikor elhozta a készítője, kihívott a kocsihoz és azt mondta, Ákos, valami baj történt. Eltört az öntvény, ráadásul nem a sarkánál, hanem ott, ahol a legvastagabb, ahol nem lett volna szabad törnie. Ránéztem a térképre, a Tisza vonalától keletre szakadt ketté. Barátom, mondtam, ezt így tegyük föl. A nyugati oldalra a feszület került, rajta az, aki úrrá lett a halálon.

A vadak látogatása

A nagy csöndet hirtelen szemtelenül földi hangok, harsány madártrillák törik meg. – Madaras kertünk van – mosolyodik el Ákos. Sokan járnak erre még télen is, akkor a nyárfára etetőt teszünk ki. A legérdekesebb újdonság most a harkályfészek. Nem tudom, ez így szokás-e náluk, engem meglepett, hogy nem fészket építettek, hanem a fába vájt odúban keltek ki a tojások. Reggeli szertartás, hogy a kislányokkal, Annával és Katával lejövünk a kertbe, és megnézzük, hogyan tanulnak repülni a fiókák. Örülök, hogy a gyerekeim megismerik a feketerigót, a szajkót, a piros fejű harkályt.

• Ilyen erdő közeli kertben más állatokkal is találkozhatnak.

– Gyümölcsfáink vonzzák a vadakat. Épp a gyerekek „hintafája”, a ház sarkában álló nagy Golden almafa a kedvencük. Hihetetlen édes a termése. Másik különlegessége, hogy még akkor is az ágakon lógnak az érett gyümölcsök, amikor már havazik. Ilyenkor a vaddisznók látogatják előszeretettel. Emlékszem, hogy meglepődtünk, mikor először jöttek át az árok felől a kerítésen. Egész csapat vaddisznó túrta a hó alól a hullott almát. Nemcsak hat különböző almafa ontja a termést, a diófák is annyit adnak, hogy nem győzzük szedni. Az óriás cseresznyefa a terasz alatt, szintén örököltük. Kemény csatát vívtunk érte az építőmunkásokkal, mert útban volt szegény. Végül ráhordták a kitermelt földet, és most olyan, mint a derékig földbeásott ember; a talajszintből ágazik el a koronája.

 Anya és füge

• Roskadásig telve nagy szemű, bordó cseresznyével, mintha meghálálná a kegyelmet. Lombja alatt a kis fügebokor már biztos nem kerti örökség.

– Ő kitüntetett növény nálunk. Pici cserjeként hoztam Horvátországból. Ismerünk ott egy vajdasági magyar nénit, aki horvát férjével Korcsula szigetén éli nyugdíjas éveit. Nyaranta visszajárunk hozzá két-három hétre, szinte ő a korcsulai nagymamánk. Apró kertje van, csodálatos fügefával. Reggelente álmosan kicsoszogtam, csak fölnyúltam, és a mézédes friss fügét egyenesen a fáról ehettem. Édesanyám járt az eszemben, aki rég meghalt, és akinek kedvenc gyümölcse a füge volt. Hazatértünk után épp lemezbemutató, majd dedikálás várt rám. Egy fiatal hozott nekem egy könyvet, Hamvas Béla Fák című esszékötetét finom merített papíron. Máig megborzongok az emléktől, ahogy kinyitottam és ezt olvastam: „Korcsula fölött, ha az ember túlmegy a temetőn, délkelet felé, nem nagy füves térségen áll a fügefa.” „Ez a nagy kotlóstyúk itt ül, szárnya alá bújhat mindenki, aki akar. Aki a fa közelébe jut, az anyai test közvetlen melegének terébe lép: védelemben áll, olyan védelemben, amit csak az tud megteremteni, aki az ember javát akarja.” Az egész gyönyörű fejezet a fügefáról, mint az anyaság jelképéről szól. Arról tűnődik, milyen jó, ha nem a saját kívánságaink teljesülnek, – mert azok teherként nehezedhetnek ránk –, hanem az anyákéi, mert ők jobban tudják, mire van szükségünk. Nagyon szíven találtak a sorok. Megkértem Magdi nénit, eredeztessen nekem arról a kedves korcsulai fáról vesszőt, hogy hazahozhassam.

• És most itt lombosodik, ágait és titkait ringatva. Jött vele más is?

– A rozmaringbokor. Megőrülök az illatáért. Formára nyírt, sűrű, nagy sövény keretezi a délszaki kertet. Abból is sikerült hajtást hozni, jóízű emlékeket idéz. Ott tanultam meg azt is, hogyan kell a halat kibontani, tengervízben megmosni, fokhagymával, nagy szemű sóval bedörzsölni, grillezni, közben olívaolajba mártott rozmaringágacskával csapkodni.

• Mindig is szerette a kerteket?

– Városi gyerekként nőttem föl, de édesanyám családja révén Gödön megmaradt valami a hajdani Czentár-birtokból. Oda jártunk ki kamaszként, gyakran hallottam, hogy fiam ne az edzőterembe menj, hanem ásd föl a kertet. Az ott termett gyümölcsöket, rissz-rossz vackorkörtét, miegyebet anyám nem győzte tisztítani, azt ettük öcsémmel egész télen. Ma mást jelent a kert; nyugalmat, töltődést, és azt, hogy a gyerekeimnek is adhatok a természet örömeiből.

Sándor Mária

A cikk a Kertbarát Magazin 2009/7-8. számában olvasható.